Minőségpolitika

Küldetésnyilatkozat, az intézmény képzési céljai, alapelvek

Intézményünk a módosított felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény alapján engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött képzések körében változatos képzési tevékenység folytatását tűzte ki célul. A felmerülő piaci igényekhez rugalmasan alkalmazkodva folyamatosan fejlesztjük képzési kínálatunkat. Jelenleg az angol, német általános nyelvi valamint informatikai iker1, iker2, iker3, iker4 képzések területén kívánjuk és tudjuk bizonyítani, hogy a nálunk tanuló felnőttek színvonalas szolgáltatásban részesülnek.

Lakossági, illetve a munkáltatók által a saját dolgozóik részére megrendelt,, és lehetőség szerint támogatott képzéseket egyaránt kínálunk az érdeklődőknek. Célkitűzésünk, hogy partnereink elégedettek legyenek szolgáltatásainkkal, igényeiket és elvárásaikat a lehető legteljesebb mértékben kielégítsük, a szakma etikai normáit követő, nemzetközi mércével is magas szintű képzésekkel elősegítsük eredményes munkavégzésüket, felkészítsük őket a munkaerő-piaci kihívásokra. A résztvevők kompetenciáinak fejlesztéséhez felkészült oktatói gárdát vonultatunk fel, képzési módszereink, képzési programjaink fejlesztése során oktatóink szakmai tudására, kreativitására támaszkodunk, A szakmai munkánkat színvonalas tájékoztatással, minőségi szervezési munkával, igényes infrastrukturális feltételekkel kívánjuk megalapozni. Biztosítani kívánjuk résztvevőink számára a korábban megszerzett tudás mérését, értékelését és beszámítását, továbbá kompetenciáik megújítását és fejlesztését. A tanítási-tanulási folyamatban az adott képzési program célcsoportjának leginkább megfelelő képzési és értékelési módszereket alkalmazzuk, ezáltal növeljük mindenki esélyét az eredményes tanuláshoz. Folyamatos és őszinte, bizalmi kapcsolatot alakítunk ki és tartunk fenn a munkáltatókkal a munkaerő-piaci igények folyamatos kontrollálása érdekében.

A minőségre vonatkozó intézményi stratégia

A felnőttképzési tevékenységünket a vonatkozó jogszabályi előírások szigorú betartásával végezzük ( Hatósági nyilvántartási számunk: B/2020/001725). Minőségbiztosítási rendszerünk bevezetésével, fenntartásával, szükség esetén módosításával, minden területen a minőségfejlesztés alapciklusát, azaz a tervezés, megvalósítás, ellenőrzés, beavatkozás fázisait alkalmazzuk. Képzéseink minőségét és feltételeinket folyamatos fejlesztjük annak érdekében, hogy a képzéseinken részt vevő felnőttek és partnereink mind tökéletesebb szolgáltatásban részesüljenek.

Az intézmény szervezeti egységei és alkalmazottai minőségbiztosítással kapcsolatos felelőssége

Munkatársaink azzal a felelősségtudattal végzik munkájukat, hogy szakterületükön mindenkor a legjobbat kell nyújtaniuk. Az intézmény mindazon foglalkoztatottjával megismertetjük minőségbiztosítási rendszerünket, akik közreműködnek felnőttképzési tevékenységünk folytatásában. Minőségbiztosítási rendszerünk egyértelműen meghatározza az érintettek felelősségi és hatáskörét, melynek betartását munkatársainktól elvárjuk.

A képzésben résztvevők bevonásának módja a minőségbiztosítás megvalósításába

A jogszabályi előírások szerint, a minőségi képzés iránti elkötelezettségünket bizonyítva nagy hangsúlyt helyezünk a résztvevők elégedettségének mérésére.. Külön minőségcélokat fogalmazunk meg a résztvevői elégedettségmérés során elérni kívánt értékek tekintetében. Az eredményeket nyilvánosságra hozzuk, a fejlesztésekbe történő visszacsatolásukról gondoskodunk. A céljainkkal esetlegesen nem összeegyeztethető eredmények jövőbeni javítása érdekében helyesbítő-megelőző intézkedéseket foganatosítunk.

A minőségpolitika megvalósításának, figyelemmel kisérésének és felülvizsgálatának módja

Minőségpolitikánkat minden évben az önértékelés alkalmával, ezen túlmenően képzési kínálatunk minden módosítása során felülvizsgáljuk. A Minőségpolitika az intézmény felnőttképző és minőségbiztosítási tevékenységét alapvetően meghatározó dokumentum, megfogalmazása, módosítása, jóváhagyása, hatályba léptetése az intézmény képviseletére jogosult vezető hatáskörébe tartozik.

Hatályba léptetés dátuma: 2020.november 01.